2012. május 13., vasárnap

Torták

Kicsi lányom, Lilike nem sokára 7 éves. Két ovistársával együtt ünnepel a barátokkal most szombaton. Egy játszóházba szerveztük a bulit, itt nyugodtan kitombolhatják magukat, és még a romokkal sem nekünk kell foglalkozni. Amúgy 20 gyerek elhelyezése, leültetése, játékkal elfoglalása igen csak nagy kihívás.
Úgy gondoltam, hogy Lilike tortáját majd magam sütöm meg, és a két kisfiútól is megkérdeztem, hogy milyet szeretnének. Az igénylista a következőképp alakult: egy sacher, egy citromos és egy epres-túrós. Nosza rajta, gyors kutakodás, kérdezgetés és meglett az elképzelés. Az epres egy túrós-joghurtos tölteléket kapott, eperrel és zselatinnal a tetején. Körülötte babapiskóta, rajta egy szalag. A citromosba egy pudingos krém került, két citrom levével és héjával ízesítve. A sacher pedig a piskótában és a tetején is egy-egy 70%-os csokival készült el. A sütik finomak lettek, az ünnepeltek örültek. Kell ennél több?






A recepteket szívesen megosztom veletek is, ha igény van rá :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése