2011. október 18., kedd

Akkor kezdem

A kezdetek:
Na lássuk csak, mit is írjak. Illene ide egy szép kerek bemutatkozás, hát legyen. vatikati (Kati) vagyok, Szentendrén élek kis családommal. Drága férjemmel, akit most nevezzünk Tibinek ;) Két lánykát nevelgetünk. Lili Katica 6 múlt, Szofi Elina pedig 2. Van egy rosszcsont kutyink is, Kamilla a pincsilány személyében. Gyesen vagyok, és ez a helyzet kényszerít bele abba, hogy valamit most már kezdjek magammal.

Szeretek kézműveskedni, barkácsolgatni, főként a haladós, de látványos dolgokat szeretem. Kipróbáltam már elég sok mindent. Keresztszemessel alkottam néhány szépséget. Még lenne mit csiszolni a technikámon, de valami más fogott meg. Úgy két éve kezdődött, a varrós blogok felett csorgattam a nyálam, miközben járt az agyam. Elhoztam anyukám ősrégi Lucznyik gépét, vettem pár méter anyagot és nekiestem. Az első egy ceruzatartó volt, majd jött egy egyszerű ágytakaró, és így tovább. Azon a karácsonyon már saját kezűleg varrt meglepik is kerültek a fa alá.
Jött a tavasz, majd a nyár és sorra kerültek ki a gép alól a szebbnél szebb holmik. Ekkor döntöttem el, hogy veszek egy saját gépet, és sikerült egy kis varrós asztalkát is beállítani. Az ovis szülinapokra a gyerekek tőlünk mindig valami kézműves meglepit kaptak. Az ovi karácsonyi és húsvéti vásárára is kerültek az általam varrt kincsecskékből. Húsvétkor a kereszttesók is saját, monogramos tarisznyában vitték a locsoláskor begyűjtött tojásokat. Lilikémnek több táskája van, mint nekem, pedig táska mániás vagyok :) Szofinak is sikerült már meglepit okozni egy-két jól sikerült darabbal. Eközben horgolgatok, kötögetek, folyton agyalok valamin.
Most már megérett bennem, hogy másokkal is megosszam az élményeimet. Nagyon sok támogatást kapok az én drága férjemtől, és kedves farmerama-fórumos anyuka társaimtól is. Szeretném nekik is valahogyan meghálálni, hogy mindig mellettem vannak :) Köszönöm nektek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése